Rendőrségi feljelentés
Amennyiben a természetkárosítás olyan mértéket öltött, hogy a veszélyeztetett természeti érték pénzben kifejezett mértéke komoly, vagy egyéb környezeti kockázattal jár, abban az esetben a büntető törvénykönyv 280.-281. szakasza alapján (környezetkárosítás, természetkárosítás) rendőrségi feljelentést is célszerű tenni.
Legyünk óvatosak, nehogy hamis vádat valósítsunk meg, mert akkor a puska visszafelé is elsülhet! Inkább ismeretlen tettes ellen tegyünk feljelentést, és gyanúnkat csak az általunk – feltételezések nélkül – bizonyítani tudott információk mértékéig közöljük a rendőrséggel!
Ne szegje kedvünk, ha a rendőrség elsőre „bűncselekmény hiányára” hivatkozva, vagy más kitérő indokkal megtagadja a nyomozást, mert a megtagadással szemben panasszal lehet élni, ami rendszerint eredményes, és az ügyészségek elrendelik a nyomozást, ha beadványunk alapján az valóban megalapozott!
Igyekezzünk azonban minél többet segíteni a rendőrségnek, mert sajnos ilyen ügyekben nagyon kevés a tapasztalatuk!