Tippek és tanácsok környezet- és természetvédelmi jogérvényesítéshez civileknek

 A jog halála, ha nem alkalmazzák.
Jogállamot pedig csak következetes jogalkalmazással lehet építeni. Hazánk környezet és természetvédelmi jogszabályi háttere jócskán lehetőséget teremtene arra (főként a kapcsolódó egyéb jogszabályokkal, nemzetközi egyezményekkel együtt), hogy természeti értékeinket megvédjük, és környezeti állapotunk megóvjuk és az egészséges környezethez való alkotmányos jogunknak érvényt szerezzünk, ha ezen jogszabályokat következetesen alkalmaznák a hatóságok. Sajnos ez azonban nem valósul meg, sőt, néha inkább ellentétes döntéseket látunk a hatóságok részéről.
 A Beklen Alapítvány és a Nimfea Természetvédelmi Egyesület együtt és külön-külön 2005 óta foglalkozik intenzíven ilyen természetvédelmi jogvédő munkával, és ennek tapasztalataiból született ez a honlap, főként annak céljából, hogy másokat is ösztönözzön arra, hogy próbáljuk rászorítani közösen a hatóságokat egy következetesebb jogszabályalkalmazásra, és a környezet- és természetvédelméről szóló jogszabályok betartatására. Honlapunk egy tapasztalatainkat összefoglaló tanácsadó, amelynek célja a tájékoztatás és segítségnyújtás.


Általában az eljárásokról